Blues Patika Fellépők - Blues Patika Fesztivál 2008

Fellépők - Blues Patika Fesztivál 2008

Bőrgyári Capricciorhythm-and-blues [H]

A zenekar 2000 tavaszán alakult, hogy népszerűsítse a rhythm & blues, blues, rock és progresszív rock műfaj ismert és kevésbé ismert, a  '60-'70 -es években született klasszikusait, valamint hogy saját számokkal bővítse a magyar zenei palettát. Míg első lemezük inkább az útkeresésről szólt, második, Progressive című albumuk már jól tükrözi a zenekar által követett zenei irányt.  Müsorukban Zeppelin, Grand Funk, Ten years After, Hendrix klasszikusokat hallhatunk a zenekar egyéni stílusára folrmálva. Jövőre jelenik meg most készülő harmadik lemezük, immár saját szerzeményeikkel, mégis híven ragaszkodva a zenekartól megszokott hangzásvilághoz.

A csapat klasszikus négyes felállásban lép színpadra (Zurbay Bence-ének, fuvola, szájharmonika; Gazdag Viktor- Gitár; Barabás Attila – Basszusgitár; Tóth Dénes – dob) Nyolc éves pályafutásuk alatt számos fesztiválon és klubban léptek föl leginkább a motoros közösségek legnagyobb örömére. 2008-ban a Sziget Fesztiválon léptek szélesebb közönség elé, hamarosan rendszeresen találkozhatunk velük a fészek klubban, ahol útjára inul saját zenekari klubjuk.
bpfest2009_fellepo-gazdag-viktor-borgyari-capriccio
Kezdés: 
20:00
Multimédia
Track 1 by Bőrgyári Capriccio

Track 1 by Bőrgyári Capriccio

Sorry, you need to install flash to see this content.

5:16 minutes (7.23 MB)
Track 9 by Bőrgyári Capriccio

Track 9 by Bőrgyári Capriccio

Sorry, you need to install flash to see this content.

3:45 minutes (5.16 MB)

További kép, hang, videó a zenekarról >>>

Jeanne & Karen Carroll with The Mississippi Grave Diggersrhythm-and-blues [USA-H]

A Blues őrültjei

Jeanne és Karen Carroll muzsikájána gyökerei a déli államok, a romlatlan fekete blues világából és a Gospelből ered. Anya és lánya sajátos, csak rájuk jellemző ízekkel és érzésekkel tele, cizellált zenét alkottak a hosszú évek folyamán. Nem lehet őket összehasonlítani más előadóval, produkciójukban karakteresen, különleges atmoszférában bizonyítják egyedülállóságukat a kortárs blues világán belül. Bohém életvitelük és szabadság vágyuk, humorral tele létük példa a mai fiatal zenészek számára is. A Chicago-i hölgyek a lelkük legmélyéről megszólaló hangjukkal, a dalszövegek minden szavával valós történetet mesélnek el. Megélik a Bluest, és tanítanak zenét, elfogadást egyaránt.

Az Oláh Andor alapította Mississippi Grave Diggers, jelenleg 6 tagot számláló zenekar tradicionális blues hangja Frankie Látó roma swing hegedűjátékával hamísítatlan világzenei fűszerezést kap, mely még inkább egyedivé teszi a kontinenseken átívelő, majd a hazai színpadokon összeforró hagyományok örömzenjét. A sorok közé tradicionálisan illeszkedő szájharmonika Oláh Andor jól ismert, saját stílusában elővezetett szólóiban mutatja meg a mojo jelenlétét abban ami blues-os, ugyanakkor eredeti. A gitáros, Láposi Farkas visszatérő ízes és intelligens játékáról ismert zenész. A színpadot elfoglaló képzett muzsikosok koncertről koncertre friss, és lendületes játékkal vetik bele magakut a Blues mélységeibe. A koncerteken Jeanne és Karen Carroll a Mississippi Grave Diggers-el életre kelti a pillanat szülte blues magával ragadó jelenét, bizonyítva a blues műfaj sugárzó öröklétét.

A zenekar, professzionális zenészek társulata, erőteljes nagyszínpados megszólalást, és minden igényt kielégítő muzsikát tartogat a blueserek számára.

Tagok: Láposi Farkas-gitár, Frankie Látó -Hegedű, Szuna Péter-Bassz,

Gyöngyösi Gábor- Hammond, Oláh Gábor- Dob, Oláh Andor Harmonika.

2008-ban végigturnézták a nyár legnagyobb fesztiváljait: Müpa Kaláka Fesztivál, Solymári Gospel fesztivál, Esztergomi művészeti hetek, Sziget fesztivál , Borfalu, Szentendrei Fehér Éjszakák stb.
Jeanne Carroll & Karen Carroll
Kezdés: 
21:00
Multimédia
Mystery Train by Jeanne Caroll

Mystery Train by Jeanne Caroll

Sorry, you need to install flash to see this content.

4:57 minutes (6.8 MB)
Karen Carroll - Red Rooster
Karen Carroll
Karen Carroll – Vicksburg Blues
Karen Carroll and The Mississippi Grave Diggers

További kép, hang, videó a zenekarról >>>

Livin' Blues Xperienceboogie, blues-rock [NL]

1967 és 1975 között a holland Living Blues zenekar Németországban, Lengyelországban, Belgiumban, Olaszországbans, Svájcban és Angliában turnézott, miközben 3 slágert és 5 albumot adott rajongóinak.egyedülálló boogie-, rock blues zenéjével.  Bár 1975-tõl frontemberük, Nicko Christiansen Himalaya-ban folytatta zenei pályáját, és a harmonikás John Lagrand új csapatával a Water nevű bandával koncertezett, 1980-ban a duó összeállt és New Livin' Blues, Blues Summit, Nicko C.Band néven formálta újra jól ismert hangzást. Az újabb változást a 2005-ös év hozta, mikor John Lagrand kiszállt. Ekkor Nico egy újraformált, tapasztalt zenészekbõl álló bandával lépett elõ, a Living  Blues Experience-vel. A Professzionális zene mellett lélegzetelállító színpadi show-t garantál a produkció. Legújabb stúdió albumukat „This is The Time” címmel 2008-ban jelentették meg. Nnagysikerű lemezbemutató turnéjuk magyarországi állomása a XI. Bluespatika Jamboree fesztivál a Gödör Klubban 2008. November 28-án.

A zenekar tagjai:
  • Nico Christiansen – szaxofon, ének, didgeridoo
  • Francois Spannenberg - szájharmonika
  • Jeroen Van Niele – basszusgitár
  • Loek Van der Knaap – gitár, ének
  • Kies Van Der krugten - dobok
Ivin' Blues Xperience [NL]
Kezdés: 
22:40
Multimédia
Livin' Blues Xperience Pt.10 (Nicko Christiansen)
LIVIN'BLUES XPERIENCE
Livin' blues experience

További kép, hang, videó a zenekarról >>>

G-Beer Sessionörömzene [H]

A G-BEER együttes stílusát nehéz meghatározni. Ime néhány, a sajtóban és interjúban megjelent próbálkozás: Pszicho-Blues, Alternatív jazz-blues őrület, Stone-Jazz, Moving free.Kemény és szabad, nagyon szabad örvénylő zene, amely saját világában megidézi Tom Waits, Miles Davis, Eric Burdon, Hendrix és Bono ízeit, de néha ős punk és texas rock elemek is megjelennek. Minden a színpadon születik, a zenekara játéka a frontember (Giber János: ének, blues-harmonika) hangulatától, hirtelen ötleteitől függ, és néha magát a zenekart is meglepi. A zenekar egyik pillére Láposi Farkas, aki négyhúros gitárján nyűgözi le a közönséget. Játékát egy speciális effekt nélküli sound jellemzi, ami sokak szerint a világon egyedülálló. Fekete Pisti trombitán jazz és latin elemeket varázsol, és mindezt Oláh Gabi (dob) és Szuna Peti (bass) ritmusvilága fogja össze. Korábban a kíváló Gyöngyösi Gábort hallhattuk billentyűn, nemrég azonban Balázs Józsi, a jazz élet egyik legtehetségesebb és legmarkánsabb egyénisége csatlakozott a csapathoz, így most már őt hallhatjuk a koncerteken. "Csillageső hullik és lélekszikrák kavarognak, amikor játszik" (idézet a frontember koncerten elhangzott megnyilatkozásából).A Giber János és Láposi Farkas által alapított zenekar önálló estjein a közönség együtt repülhet a zenével, és a zenekarral. A G-BEER hangulatért olyan zenészek, mint Balázs Elemér, Balázs József, Fenyvesi Marci (...) rendszeresen élvezik ennek a zenének a szabadságát, beszállva a zenekar játékába.A session vendégei:Nemes Zoltán, Pribojszki Mátyás, Fekete Jenő, Benkő Zolt, Szabó Tamás és még sokan mások.
bpfest2009_fellepo-g-beer
Kezdés: 
00:00
Multimédia
G-BEER LIVE: Giber Jani (harmonica), Láposi Farkas (guitar)

További kép, hang, videó a zenekarról >>>