Blues Patika a Szigeten 2008
Boll Weevildelta / folk blues [HU]
A zenekar az ország kisszámú archaikus népi bluest játszó formációinak egyike.A korai fekete muzsika kettős arcú: a művészekkel hol lemezkiadó társaságok, hol néprajzkutatók készítettek felvételeket. Ennek a kettőségnek köszönhető, hogy a blues - miközben a könnyűzene legfontosabb gyökerévé vált - megőrizhette a minden népzenére jellemző tisztaságot és közvetlenséget. A Boll Weevil az országban egyedülálló módon a korai fekete népzene műfaji és hangulati változatosságának teljes bemutatására törekszik. Repertoájában a blues mellett fontos szerepet kap a korai gospel, a spirituálé, a népballada és a ragtime műfaja.
A zenekar fémtestű akusztikus gitár, nagybőgő, szájharmonika, hegedű, énekek (kiegészítésként furulya, derbuka, palack-basszus, mandolin) felállásban játszik évek óta, megfordult blues és egyéb zenei fesztiválokon, a pesti klubélet rendszeres szereplője.
Egyik legfőbb céljuk, hogy megmutassák, hogy a blues - és a fekete amerikai népzene általában - nemcsak a levertség és a bánat, de legalább annyira az öröm, a boldogság zenéje is.
Dátum:
sze, 2008/08/13
Kezdés:
17:00
Sonny and his Wild Cowsrockabilly [HU]
A fiatal Long Tall Sonny, azaz Mr. Rhythm-and-blues, a Bluespatika felfedezettje, Közép-Európa legfigyelemreméltóbb autentikus rhythm-and-blues énekese, gitárosa. Saját zenekarával, a Wild Cows-zal (alakult 2002-ben, felállás: tenor- szaxofon, gitár, szájharmonika, zongora, nagybőgő, dob) a 40-es, 50-es évek Amerikájának csodálatos zenei kavalkádjából merített dalokat játszanak. A dalok keletkezése a régmúlt homályába vész, a számok őseit valahol a Mississippi torkolat vidékén játszották az Afrikából behurcolt rabszolgák leszármazottai, akik közül az 1900-as évek elején sokan északra, Chicago-ba vándoroltak. Sonny sokakkal fellépett már a magyarországi blues zenészek közül. Büszkén emlegeti a Fekete Jenővel, Szabó Tamással, a Blues Fools-szal közös bulikat. Szívesen játszik tradicionális, country bluest akusztikus gitáron egy szál maga, vagy szájharmonikással kiegészülve, de szereti, ha a nagyvárosi gettók füstös kocsmáinak hangulatát idéző chicago-bluest játszhat elektromos hangszereken, zenekarral. „Azt szeretem a blues-ban, hogy tele van érzelmekkel és feszültséggel. Nem nagyon tudom elmondani, hogyan jött nálam ez az egész, ez egy nagy szerelem. A blues az életem." Nem csak a blues tradicionális nyelvén szól a közönséghez, hanem annak később kialakult formáját, rockabilly-t, korai rock and roll számokat is játszik. Ez már az ötvenes évek fehér lendülete, a tiltott gyümölcs, a hagyományok elleni lázadás, a túlfűtött erotika korszaka, jellegzetes amerikai életérzés. „A rockabilly a legkeményebb, legvadabb zene, amit valaha is hallottam. A tiszta rock. Az 50-es években az én formámat nevezték rocker-nak: olajos haj, zakó, gitár, és kemény élet." Azt mondják, a blues nemcsak egy zenei műfaj, hanem életérzés és egyben életvezetési stílus is. Minden bizonnyal az volt száz évvel ezelőtt Amerikában, de mi mégiscsak Magyarországon vagyunk a cyber kor kezdetén. Az afroamerikai zenei hagyományban felnagyítva jelentkeznek az élet egyszerű örömei és fájdalmai. A feketéknek nem volt saját tulajdonuk, talán ezért becsülték meg azt, amit nem lehetett tőlük elvenni, az érzéseiket. „Nem hiszem, hogy ne lenne tere manapság ennek a zenének. A blues olyan érzésekről szól, amiket mindenki érez. Nálunk sem mindenki rohan gondolkozás nélkül a divat után."Dátum:
sze, 2008/08/13
Kezdés:
18:00
Keep On Drinkin' by Long Tall Sonny
Sorry, you need to install flash to see this content.
3:27 minutes (3.95 MB)
Pribojszk Mátyás Bandwest-coast / jazzy blues [HU]
A Pribojszki Mátyás Band zenéje újrapozícionálja a szájharmonikát, mint hangszert és a szájharmonikázásról alkotott sztereotípiákat. Megmutatja, hogy ez a különlegesen intim szólóhangszer a tradicionális blues műfaján túl is nyújt zenei felfedezésekre váró új ízeket, korosztálytól függetlenül. A csapat tagjai olyan kiváló jazz/blues muzsikusok, akiket a saját hangszerükön az itthoni legjobbak között tartanak számon: Pribojszki Mátyás-szájharmonika, ének, Pengő Csaba-nagybőgő, basszusgitár, Kovács Erik-zongora, dobos fronton Magyarország élvonalbeli dobosai közreműködnek, valamint állandó vendégként II. Szász Ferenc-gitár.Az együttes tagjai több tucat hazai és külföldi lemezen hallhatóak zenekari tagként, vagy meghívott stúdió zenészként. Pribojszki Mátyás a hazai könnyűzenei élet kiválóságainak lemezein és koncertjein is rendszeresen meghívott vendég, így az elmúlt években olyan nagyszerű előadókkal játszott együtt, mint Tóth Vera, Caramel, Gerendás Péter, Bartók Eszter, Pély Barnabás, a Club 54, Unisex, a KFT zenekar, valamint Hobo Blues Band. A nemzetközi fellépéseken pedig olyan igazi világsztárokkal, mint Duke Robillard, Otis Grand, Paul Lamb, Andy J. Forest, Herbie Goins, Ian Siegal, Enrico Crivellaro, Mike Sponza, ill. Jean-Jacques Milteau, aki a zenekar legutóbbi lemezének ajánlójában, Mátyás stílusteremtő játékát méltatja.
Dátum:
sze, 2008/08/13
Kezdés:
19:40
Takács Tamás Dirty Blues Bandrock-blues [HU]
Takáts Tamás immár lassan 30 éve állócsillag a magyar "könnyűzene" egén!Amatőr zenei előzmények után 1979-ben tünt fel elsőként a Karthagó együttes ifjú frontembereként. Többezer koncert és töbszázezer eladott lemez, valamint nemzetközi sikerek, fesztiválgyőzelmek után is képes volt váltani, hogy az East zenekarban a progresszív rock Műfajában is nagyot alkothasson! E formációban is nagy sikereket ért el mind Magyarországon mind, nyugateurópában is!Közben 1990-ben megalakította a Takáts Tamás Dirty Blues Band nevü formációját, ahol régi szerelmének a blues zenének hódolhatott, megrendítve ezzel a HBB. magyarországon addigi egyeduralmát és nem kis részt vállalva a '90-es évek nagy magyar blues-boom-jában! Egyetlen magyar, sőt európai zenekarként föllephetett a Rolling Stones 1995-ös turnéján! Olyan ma már jelentős blues előadók "nőttek ki szárnyai alól",mint Ferenczi György, Oláh Andor, Gyenge Lajos stb.A zenekar újra stúdióban, hogy elkészítse újabb nagysikrű lemezét.
Dátum:
sze, 2008/08/13
Kezdés:
21:20
Takács Tamás Rythm & Blues Quartettrock-blues [HU]
Túl az Ötvenen az örökifjú Takáts Tamás számtalan nagylemez és óriás-koncert mellet, a TTDBB tagjaiból álló quartettjét azért alakította, hogy a kis költségvetésű apróbb helyszínekre is elvihesse a blues csodás üzenetét, és a nagy bandával párhuzamosan az akkusztikus hangszerek "emberibb" környezetében is bemutathassa magas szintü tudását! Takács Tamás és barátai éjszakai meetingjén megelevenednek a 90-es évek eleji legendás örömzenélések.Dátum:
sze, 2008/08/13
Kezdés:
00:00
Joint Venturerhythm & blues [SK]
A zenekar 2006. tavaszán egy jam session kretén belül jott össze szlovák, és szlovákiai magyar zenészekből. Az iniciátor, Sajtos Feri, az érsekújvári blues élet megszállottja, mozgatóembere.Megalakulása óta a zenekar számos neves fesztivál közkedvelt fellépőjévé vált, és sajátos zenei hangvételével rendszeresen színesíti a visegrádi négyek országainak klubzenei életet. Müsoruk vidám, „soulisztikus" , mégis magán viseli a szlovák zene jellegzetes stílusjegyeit.
Jelenlegi felállás:
Sajtos Feri - basszus ( Canned Heat Revival, SBBand )
Radványi Péter - dobrogitár, ének ( Blues Mother in Law )
Erich Bobos Procházka - szájharmonika, ének ( Electric Blues Band, Frozen Dozen
Konfráter Milan - gitár, ének ( Electric Blues Band, Frozen Dozen )
Srámek Michal - dobok - ( SBBand, Canned Heat Revival )
Dátum:
cs, 2008/08/14
Kezdés:
17:00
Blues B.R.Others Showrhythm & blues [HU]
Föld, Európa, Magyarország, Szeged, 2000. Szilvesztere - Senki sem sejtette, hogy a zenész barátok erre az alkalomra összeállított produkciója alapjaiban rengeti meg sokak életét. Később ráébredtek a zenészek, a rajongók és a majdani rajongók is, de akkor már késő volt: visszafordíthatatlanul, és megállíthatatlanul útjára indult a Bell, a Rambling és a Többiek kooperációjával világra jött BLUES B.R.OTHERS SHOWTagok:
Király Vajk (ének), Hrabovszky Tamás (ének, szájharmonika), Szirtes Edina "Mókus" (ének, hegedű), Török Péter (gitár), Szabó Csaba (dob), Németh Miklós (billentyűs hangszerek), Földes Gábor (basszusgitár), Belicza Károly (szaxofon), Resetár Attila (trombita).
Stílus, repertoár:
A kilenctagú együttes repertoárjában főként a nagysikerű, már-már legendássá vált Blues Brothers című film betétdalai hallhatóak, hasonló karakterű, kedvelt, táncolható számokkal kibővítve. A blues, funky, soul, jazz stílusokból merítve igyekeznek a dalok ötletes, színes feldolgozásával is népszerűsíteni az igényes élőzenét. Miután az alapvető irányvonalat, hangulatot a film főszereplőinek karaktere határozza meg, természetesen ehhez öltözékben és koreográfiában is igyekeznek hűek lenni.
Dátum:
cs, 2008/08/14
Kezdés:
18:00
Török Ádám és a Mini / Ádám 60rock-blues [HU]
Török Ádám már a hatvanasok klubjában!Török Ádám a külföldön legismertebb magyar blues-rock énekes, fuvolavirtuóz, és egyben a műfaj legkarakterisztikusabb hazai zenésze. Ami az angoloknak Ian Anderson és a Jethro Tull, az nekünk Török Ádám, és a progresszív rockzenét játszó Mini.
A legendás együttest 1968-ban alapította Török Ádám. A Mini a magyar progresszív rock-blues talán legismertebb és legsikeresebb együttese. Sokat koncerteznek, élőben játszanak, az együttes érdekes progrock, bluesrock és jazzrock fúziójával sok rajongót szerzett.
Török Ádám és együttesei több sikeres korszakot tudnak maguk mögött. Öt nagylemezt és 14 cd-t jelentettek meg. 2003-ban jelent meg az első DVD-jük, amely megörökíti az együttes 2003-as Jubileumi koncertjét és néhány ragyogó felvételt a közelmúltból. Az új cd 2008-ban jelenik meg és 15. a sorban!
Mai Mini: Török, Németh, Köves, Paróczai. Török Ádám és együttesei közel 7000 koncertet adtak, kb. 5 millió ember látta őket. Házigazdák a Tabánban, az IfiParkban, a Bemrockparton.
Török és együttesei több mint negyedmillió lemezt és cd-t adtak el.
Számos TV és Rádió műsorban szerepeltek itthon és külföldön egyaránt.
Dátum:
cs, 2008/08/14
Kezdés:
19:40
Deák Bill Blues Bandrock-blues [HU]
Deák Bill Gyula a hatvanasok klubjában! Idén jelent meg jubileumi albuma "Hatvan Csapás" címmel.Deák Bill Gyula állandó eposzi jelzője a magyar rockéletben: „a magyar blueskirály"; az egyetlen magyar énekes, akinek amerikai kritikusok szerint „fekete" hangja van.
Deák Bill Gyula, kőbánya gyermeke. Pályafutása az 1970-es évek elején kezdődött, az akkori kultúrpolitika azonban sokáig nem engedte, hogy önállóan lépjen fel. Kezdő blues-énekesként kisebb zenekaroknál énekelt, így például a Napsugár vagy a Sztár zenekar tagja volt. A Hobo Blues Band tagjaként lépett először a nagyközönség elé a 80-as évek elején, ekkor vált egyszerre ismert és elismert művésszé.
Később még szélesebb ismertségre tett szert a Szörényi-Bródy rockopera, az István, a király Torda táltosának szerepében. Nagyszerű alakítása és hangja lenyűgözte a közönséget. A 80-as években tovább dolgozott a Hobo Blues Band tagjaként. Földes László (alias „Hobo") csapatának sikeréhez kulcs volt Bill szereplése. Rengeteg művelődési házban, fesztiválon és szinpadon lépett fel.
Pályafutására nagy hatással volt Jimi Hendrix, valamint Radics Béla és Orszáczky Miklós. Deák Bill a Hobo Blues Band-ből kiválva játszott a Kormorán együttessel is. Ezek után lépett önállóan is zenekarral a magyar közönség elé a Deák Bill Blues Band megalakításával.
2007-ben közönségdíjas előadó, valamint megkapta a Bluespatika Alapítvány életműdíját. Hosszú szünet után 2008-ban újabb lemezzel áll a közönség elé.
Dátum:
cs, 2008/08/14
Kezdés:
21:20
Long Tall Sonny rhythm & blues [HU]
Long Tall Sonny - Mr. Rhythm-and-Blues, ahogy emlegetik. Egy gitár, egy szék és már zendülnek a húrok az ujjai között. A vérében van a műfaj minden szomorúsága és lendülete.Dátum:
cs, 2008/08/14
Kezdés:
00:00
Bőrgyári Capricciórhythm & blues [HU]
A zenekar 2000-ben alakult az újpesti bőrgyárban, innen ered a névválasztás is. Kezdetektől blues és progresszív rockzenét játszik a 60- 70es évekből. A programukban szerepelnek Ten Years After, Jimi Hendrix, Doors, Cream, Jethro Tull és tradicionális blues feldolgozások.Az alapító tagok Gazdag Viktor ( gitár) és Zarubay Bence ( ének, herfli) mellett 2003-ban csatlakozott Tóth "Diza" Dénes( dob) és 2006-ban Barabás Attila ( bass).
Budapesti blues klubbok mellett motoros találkozók és egyéb rendezvények rendszeres vendégei. Többször léptek egy szinpadra a Mini-vel, Deák Bill Blues Band-vel. 2007-ben a paksi Gastro Blues Fesztiválon a Yardbirds előzenekaraként léptünk fel.
Dátum:
p, 2008/08/15
Kezdés:
17:00
Ölveti BBrhythm & blues [HU]
Az úgy volt, hogy valamikor a nyolcvanas évek közepén Boros György gitáros, énekes és Méhesi Zoltán szájharmonikás bluesduót alapított. Játszottak erre-arra, egy ideig saját klubjuk volt Debrecen Gödör néven elhíresült éttermében. Koncertjeiken fel-felbukkant és közreműködött egy excentrikus figura, Ölveti László. A fiúk aztán váratlanul elpályáztak nyugat felé, előbb Méhesi disszidált, őt követték a többiek, hogy majd csak a rendszerváltás után térjenek haza. Ekkor ismerhettük meg az Ölveti Blues Band-et, ekkor már Méhesi helyett Oláh Andor szájharmonikással. A blues revivalnek – hamarosan nagy népszerűségre tettek szert. Fellépéseik esetlegesek voltak, Ölveti magánszámai, poénjai néha túlmutattak a zenén. A zenekar nem igazán törődött semmivel, azt csinálták, amit szerettek, első hangzóanyaguk a Pocsolyába léptem viszonylag soká, 1997-ben jelent meg. A címadó dalt ekkorra Takács Tamás jóvoltából már a fél ország ismerte és fújta kívülről. Ezután pár csendesebb év következett, szórványos bulikkal, míg 2003-ban ismét beindult a banda. A zenekar azóta aranykorát éli és magyarországi, valamint európai fesztiválokon edzi a közönséget.Dátum:
p, 2008/08/15
Kezdés:
18:00
JambalayaNew Orleans blues [HU]
2005. tavaszán indult útjára a Jambalaya zenekar, melyet a – a virtuóz boogie-woogie zongorajátékával ismertté vált énekes, zongorista frontember és zeneszerző – Nemes Zoltán alapított. A „jambalaya” elnevezés egyébiránt a New Orleans környékiek sajátos ételének a neve, amit zöldségekből, halakból állítanak össze és fő jellemzője a határtalan változatosság. Ugyanez jellemző a – napjainkban már önálló műfajnak számító – New Orleans-i zenére: az alapanyagok – azaz a jazz, a blues és a funky – összetevőit olyan arányban használhatjuk, hogy az eredményül kapható változatok száma végtelen. A formáció névválasztása is ezt tükrözi.A New Orleans-i zene – épp úgy, ahogy a Jambalaya nevű étel - az egykori gyarmati területen élő afrikaiak, európaiak és latin-amerikaiak sehol máshol nem található kulturális keveredésének eredménye; ezerforrású, vibráló, rengeteg zenei kalandozást magában rejtő muzsika. A Jambalaya zenéje ennek a tradíciónak a 21. századi újragondolása. A zenekar hangszerelésében a New Orleans-i autentikus stílus visszaadása az elsődleges szempont (ezért nincs például állandó szólógitár). Ezt a zenei ágat itthon nem képviseli más előadó. A Jambalaya szerzemények mellett megszólalnak olykor- olykor Bob Shad, Allen Toussaint, Junior Wells, Professor Longhair, Otis Redding, Dr. John, Chuck Berry, Johnny Adams – szerzemények is, természetesen a Jambalaya New Orleans-i felfogásában.
Dátum:
p, 2008/08/15
Kezdés:
19:40
Ron Ringwood’s Gospel Messengersgospel [USA]
Ron Ringwood a gospel zene európai úttörői közé tartozik, immár 20 éve honosítja ezt a zenei irányzatot Németországban. Stílusában, előadásmódjában ötvöződik a néger spirituálé, jazz, blues és a funk. Alapítótagja a Ron Ringwood's Gospel Messengers nevű formációnak, mellyel számos németországi jazz és blues fesztiválon arattak sikert.Előadásmódjukra jellemző a ritmus és a hit átható ereje, magával sodró lendülete, a zenekar bárhol, bármikor igazi gospel feeling-et varázsol. Most előszőr magyarországon is a Sziget Blues szinpadon is, a gospel műfaj kedvelőinek legnagyobb örömére. Ne hagyd ki te sem!
Dátum:
p, 2008/08/15
Kezdés:
21:20
JambalayaNew Orleans blues [HU]
Speciális fűszerkeverék blues zongorára. Nemes Zoltán, amellett, hogy évek óta Magyarország blues- és boogie-zongoristáinak kislétszámű társaságát gyarapítja, ma már több, inkább egyedinek mondható zenét játszó formációnak is tagja. (Mississippi Grave Diggers & Karen Carrol, Kutya Vacsorája, Dalok a Konyhából). Emellett természetesen napjainkban is előszeretettel hívják alkalmi zenélésre hazai és külföldi produkciók. Nemes Zoltán saját zenekara, a Jambalaya itthon még többnyire ismeretlen ízeket (Professor Longhair, Dr. john zenéje) elevenít meg New Orleans-ból. A Full Oj Mojo színpad étlapján ezen az éjszakán boogie-woogiek, bluesok, és néhány ballada szerepel, egy kis pikáns ízesítéssel, és közkedvelt vendégzenészek közreműködésével.Dátum:
p, 2008/08/15
Kezdés:
00:00
Blues Steelrock-blues [HU]
Az egy évvel korábban alakult Blues Steel zenekar 2007. őszén nyerte el végleges formációját. Az énekesnő Kánya Kriszta kíséretében megszólaló dob-gitár-basszus kíséret, és szájharmonika garantálja a fémes, steel-blues megszólalást. Műsorukat felvállaltan a fehér gitáros blues-muzsika sztenderdjei alkotják, többek között Stevie Ray Vaughan, Gary Moore, John Mayall szerzeményeit játszák nagy sikerel.Dátum:
szo, 2008/08/16
Kezdés:
17:00
Tom White és Barátairockabilly [HU]
Amerikai zene, magyar fiúktól. Sokakban felmerülhet a kérdés - miért pont a blues és a rockabilly varázsolta el ezeket a huszonéves fiúkat?A válasz; talán a zene igazi értékének szeretete. Valódi hangszerekkel, valódi zenészektől, sztárallűrök és egyéb sallangok nélkül. Csak a zene, az érzés, a szív és akiknek szól. Műsorukat egészen a 20-as 30-as évek legendás country blues muzsikusainak (Big Bill Bronzy, Sonny Terry, Sonny Boy Williamson and many others) szerzeményeitől, egészen napjaink legnagyobb sztárjainak tartott (Paul Lamb, Muddy Waters, Rod Piazza, Ford Blues Band, Stray Cats, Jerry Lee Lewis) feldolgozásai alkotják. Mintegy időutazás a blues, a country, swing, és a rockabilly muzsika fellegében. Mindez megfűszerezve egy dinamikus előadásmóddal és már-már a jazz világát idéző hangszeres szólókkal.
Dátum:
szo, 2008/08/16
Kezdés:
18:00
Take This Hammer by Tom White
Sorry, you need to install flash to see this content.
3:02 minutes (6.93 MB)
Guitar Man by Tom White
Sorry, you need to install flash to see this content.
4:02 minutes (9.23 MB)
Sorry, you need to install flash to see this content.
Sorry, you need to install flash to see this content.
Karen Carroll & the Mississippi Grave Diggerschicago-blues [USA-HU]
Karen Carrol a hazai és európai top fesztiválok sztárvendégeként vált ismertté. Az idén 50 éves énekes-gitáros fekete boszorka, Robert Allen és Nate Griffin mesterektől tanult gitározni. Nekik köszönhette, olyan nevekkel való fellépéseit, mint Lonnie Brooks, Albert King és a Freeman Bros. Természetesen édesanyja, a hazánkban és a szomszédos országokban nemrég turnézott Jeanne Carroll is nagyban segítette pályáját. A bluesmama zenekarával volt Karen Carroll első professzionális megjelenése, de Katie Webster és Lurrie Bell közreműködésében is fellépett a nagyközönség előtt. A gyermekkorból megmaradt gospel mellett, ő az igazi fekete blueshang megtestesítője. Előadásmódjukra jellemző a sajátos delta-vidéki megszólalás, elementáris erővel, ugyanakkor cizelláltan és hitelesen közvetíti a gospelt. Ez év tavaszán a MÜPÁ-ban turné zenekarával, az Oláh Andor szájharmonikás által alapított Mississipi Grave Diggers-vel teltház előtt lépett fel, BB. King meghívására 2008. júniusában a Chicago-i blues fesztiválon koncertezik.Zenekari felállás:
- Karen Carroll – ének, gitár
- Hudák Zsófi – Bőgő
- Kárpáti Zoli – Dobok
- Nemez Zoltán – zongora, vokal
- Oláh Andor – harmonika
Dátum:
szo, 2008/08/16
Kezdés:
19:40
Next Time You See Me by Karen Carroll
Sorry, you need to install flash to see this content.
3:42 minutes (8.48 MB)
Woke Up This Morning by Karen Carroll
Sorry, you need to install flash to see this content.
5:36 minutes (12.81 MB)
Mystery Gangrockabilly [HU]
Ha rockabilly, ha jungle vagy garázs, akkor Mystery Gang. Bátran mondhatjuk, hogy ez a három kategória, műfaj összefonódott a zenekar nevével. Sok-sok hazai és külföldi koncert van a fiúk háta mögött és rengeteg tapasztalat. Játszottak a nagy öregekkel egy színpadon és együtt is, figyelték a kortársakat – mert ez a műfaj a mai napig él és alkot – lesték a figurákat, tanulmányozták az '50-es éveket, figyelték a korabeli filmeket, televíziós műsorokat. Persze nem töltötték tétlenül a mögöttük álló éveket, kiadtak három nagylemezt neves rockabilly kiadóknál és még a kezdetekkor egy bakelit kislemezt japánban, valamint szerepelnek megannyi válogatás lemezen világszerte. Így mára kialakult a sajátos és összetéveszthetetlen, a gyökerektől el nem szakadó, de a harmadik évezred nagyvárosi lüktetését magába fogadó Mystery Gang hangzás, egyéni stílus és karakter.Dátum:
szo, 2008/08/16
Kezdés:
21:20
Tom White Rockabilly Supersessionrockabilly [HU]
A Szinpad közepén Tom White, a forgószél hozza-viszi körülötte a zenészeket. Egyben biztosak lehetünk: fergeteges rockabilly party várható!Dátum:
szo, 2008/08/16
Kezdés:
00:00
Take This Hammer by Tom White
Sorry, you need to install flash to see this content.
3:02 minutes (6.93 MB)
Guitar Man by Tom White
Sorry, you need to install flash to see this content.
4:02 minutes (9.23 MB)
Sorry, you need to install flash to see this content.
Sorry, you need to install flash to see this content.
S-Modellrhythm & blues [HU]
Az S-Modell zenekart csak az nem ismerte a 90-es évek elején, aki nem hallott, nem látott vagy nem is volt még akkoriban. Mindenhol ott voltak, ami számított és mindenki ott volt, aki számított. A nosztalgiázók, a későn érők és persze önmaguk szórakoztatására kezdték újból onnan, ahol abba sem hagyták. Természetesen a saját dalokon kívül nem maradhatnak ki az Equus-os korszak opuszai és a klasszikus Stones és Chuck Berry örökbecsük sem. Az állandó "jam"-feeling teszi emlékezetessé koncertjeiket.Dátum:
v, 2008/08/17
Kezdés:
17:00
Chilli & the Baracudasrockabilly [A]
Chilli & The Baracudas fiatal és lendületes osztrák rocabilly csapat, erőteljes női vokállal, és egyedülálló kísérőzenekarral. 2003.-as megalakulásuk óta számos koncertet adtak Ausztriában és Európa szerte. Repertoárjukban találhatunk Johnny Cash vagy éppen Billy Lee Riley feldolgozásokat, de saját nótákat is. Chilli, a mindössze 150 cm magas, énekesnő fiatal kora óta a rockabilly stílus megszállottja, temperamentumos előadásával igazi rock-a-chilli hangulatot teremt, most előszőr magyarországon a Sziget Blues szinpadon is.Dátum:
v, 2008/08/17
Kezdés:
18:00
Soul Blaster w./ Hubert Tubbsfunkey [USA-HU]
Tíz fős baráti társaságból álló zenekar, a legendás Tower of Power soul/funk/rhythm&blues hazai prófétái és a műfaj elkötelezett népszerűsítői. Koncertjeik egyik titka a feltétel nélküli örömzenélés, a másik a felállásban keresendő: két ének (ff, női), két trombita, két tenorszaxofon, baritonszaxofon, billentyűk, dob, szóló és basszusgitár. Ez ugye már kellőképpen meg tud szólalni…Vendég énekesük a fekete soul és funky fenegyereke Hubert Tubbs, az immár 40 éve koncertező, legendás, többek között Sting, Elton John, Smokey Robinson, Rod Stewart és Dionne Warwick munkásságára is nagy hatást gyakorló Tower of Power egykori tagja.
Néhány szerzemény erejéig a koncerten megemlékezhetünk a soul és funky 2006-ban elhúnyt koronázatlan királyának, James Brown – nak. Várjuk a funky szerelmeseit, fergeteges rongyláb partyhoz öltözve!
Dátum:
v, 2008/08/17
Kezdés:
19:40
Paul Lamb & The King Snakeswest-coast / chicago harmonica blues [UK]
Paul Lamb & The King Snakes nem egyszerűen csak „megtörtént” . Hosszú évek munkájának az eredménye. A zenekar tagjai mögött sok éves önálló zenei tapasztalat áll, melynek érdemeit, és tanulságait a közös munka javára fordítva állnak a közönség elé. A rajongók számára, így a zenekar garancia arra, hogy őszinte hangzás és érett produkció élményében részesülhetnek. A zenekar jelenlegi felállása üditő elegye a frissességnek, és a tapasztalatnak. Ez utóbbi képviselője az egyedülálló tehetségű Paul Lamb, aki már hariminc egynéhány éve nélkülözhetetlen szereplője a szigetországi blueséletnek.Paul lamb harmonika játéka nagy hatással van a fiatalabb generáció kialakuló félben lévő stílusára, ismert témái és effektjei visszaköszönnek számos harmonikás játékában. Lemezei, videói már évtizedek óta megelőzték és előkészítették az útját hozzánk, elsőként a Sziget blues szinpadára.
Az biztos, hogy felejthetetlen koncerttel fogják megajándékozni a hazai közönséget. Ezt mindenkinek látni kell, harmonikásoknak kötelező tananyag! A blues színpad méltó záróakordjaként csendűl fel játékuk. Ezzel búcsúztatjuk a 2008. Sziget fesztivált, majd a ráadást a full of mojo kisszanpad adja, ahol minden megtörténhet,hajnalig.
Dátum:
v, 2008/08/17
Kezdés:
21:20
Chilli & the Baracudasrockabilly [A]
Chilli bűvkörében a hazai Rockabilly srácok! Fény az éjszakában. Búcsúztatjuk, és bontjuk a szigetet hajnalig.Dátum:
v, 2008/08/17
Kezdés:
00:00
