Kapcsolódó oldalak
Ölveti László interjú
A zenekar húsz évében melyek azok az emlékezetes sztorik, fellépések amiket szivesen felidézel?
Nevezetes, emlékezetes buliból van egy pár, csak az utóbbi évekből a legkellemesebb emlékeket a 2008-as Rother Blues Tage Fesztivál-ról Németország-ból, és az ugyan abban az évben játszott prágai Blues Klep Klub-beli fellépésről őrizzük. Idén pedig nagy élmény volt Joe Bonamassa előzenekaraként szerepelni Németországban. Nem lehet elfelejteni az utcazenélős korszakunkat sem 1988-91 között rendszeresen jártunk ki Hollandiába, Németországba és Ausztriába. Itthon pedig igazi nagy buli volt fellépni a Sziget blues színpadán '95, '96, '97-ben, és 2006, 2008, 2009-ben. Hogy a többi állati jó bulit ne is említsem :-)
Azért mint minden zenekar életében, ennyi év alatt nálatok is voltak hullámhegyek és -völgyek, "egyszer lent egyszer fent". Most hogy érzed, merre tart a banda?
Egy 7 éves periódus van mögöttünk, összegezésben mindenképp felfelé tendált a zenekar pályája, persze voltak és lesznek hullámvölgyek! Mind erkölcsileg és minden egyéb szempontból sikeres időszakot tudhatunk magunk mögött.
Esetleg említenél egy két eseményt ami valamerre irányította a banda szekerét?
Mindkét lemezünk megjelenését ide sorolom, és azt, hogy elindult a zenekar külföldi "karrierje" is. Németországban, Ausztriában, Csehországban szerepeltünk! A 2010 -es év fellépései körvonalazódnak (Lengyelország, Csehország, Németország, Ausztria, itthoni fesztiválok, bulik) itthon és külföldön egyaránt!
Mit ígérsz, és mit üzensz a Bluespatika Jamboree közönségének?
A Bluespatika Jamboree közönségének üzenem, hogy klassz bulit fogunk a tiszteletükre prezentálni. Fontosnak tartom, hogy képesek vagyunk megújulni. A fesztiválra az új lemezünk anyagával készülünk. Ezúton is köszönet mindenkinek a támogatásért!
